EGYSZERI TANULMÁNYI VERSENYEKEN ÉS TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁKON VALÓ RÉSZVÉTEL TÁMOGATÁSA ÖSZTÖNDÍJ KIÍRÁS 2023/24-ES TANÉV ŐSZI FÉLÉV

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (továbbiakban: ELTE) Természettudományi Kar Ösztöndíjbizottsága (továbbiakban: TTK KÖB) a 2023/2024-es tanév őszi félévére pályázatot ír ki egyszeri tanulmányi versenyeken és tudományos konferenciákon való részvétel támogatása ösztöndíj elnyerésére az ELTE Hallgatói Követelményrendszer (továbbiakban: HKR) 96. § (6) bekezdés és 102. §, figyelembe véve a HKR 558. § (2) bekezdést.

  1. A pályázat célja:

A Természettudományi Kar (továbbiakban: a Kar) azon hallgatóinak támogatása, akik tanulmányaik mellett tudományos konferenciákon, tanulmányi versenyeken, illetve nyári/téli/tavaszi/őszi iskolán vesznek részt.

  • Azon hallgatók köre, akik pályázhatnak:

A kiírásban megnevezett ösztöndíjra pályázhatnak azon hallgatók, akik nappali képzésben vesznek részt, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek és a Karon tanulmányaikat

  • alap- vagy mesterképzésben,
  • egységes, osztatlan képzésben* vagy
  • doktori képzésben folytatják.
  • Pályázat helye és ideje:

A pályázatokat a Neptun – Ügyintézés menü – Kérvények menüpontban lehet leadni.

A pályázati időszak: 2023. november 27. 8:00 – 2023. december 04. 20:00

Hiánypótlási időszak: 2023. november 27. 8:00 – 2023. december 08. 20:00

Hiánypótlás általános szabályai és tudnivalói:

  • Hiánypótlásra a pályázat leadása után, akár már a Pályázatok benyújtásának vége előtt, de csak a Hiánypótlás vége időpontig van lehetőség akkor, ha a pályázó visszakapta javításra kérvényét.
  • A hiánypótlásra visszaküldött kérvények javítására a Neptun – Ügyintézés menü – Kérvények menüpont – Leadott kérvények fülnél a pályázat melletti + jelre kattintva, a Javítás paranccsal van lehetőség. A pályázó itt láthatja, milyen nem megfelelő, hiányzó dokumentumok, adatok hiánypótlása, javítása szükséges.
  • Hiánypótlására csak egyetlen alkalommal van lehetőség. Amennyiben a hallgató véglegesítette hiánypótlásra visszaküldött kérvényét, a Bizottság annak tartalma alapján bírálja el a pályázatot.
  • A határidő be nem tartása jogvesztő hatályú.
  • A pályázás további feltételei és módja:
  • Csak a már befizetett összegek visszatérítését lehet igényelni a befizetést igazoló, saját névre szóló eredeti számla (amennyiben a kifizetett összeget igazoló dokumentum több személyre szól, a hallgató tüntesse fel a rá eső részt)másolatának csatolásával – előre támogatást nem áll módunkban utalni!
  • A pályázott eseményre 2023.05.01. és 2023.12.04. 20:00 között kellett sor kerüljön! Amennyiben előző félévben a pályázó számára az adott eseménnyel kapcsolatban ítélt meg támogatást a TTK KÖB, akkor további résztámogatás ugyanezen eseményre nem igényelhető!
  • Amennyiben a hallgató pályázott ELTE által kiírt pályázatára, ebben az esetben a KÖB elfogadja az Egyetem számára (nem a saját névre) szóló számlát. Ha nyert el támogatást, akkor egyben csak a résztámogatás figyelembevételével ítélhet meg támogatást a Bizottság.
  • Ha a befizetés nem HUF-ban történt, akkor csatolni kell a befizetés időpontjában aktuális valuta árfolyamot is!
  • Pályázni csak olyan tételekre lehet, amelyekért a pályázó nem részesült más forrásból teljes támogatásban. Erről kötelező leadni igazolást! Igazolni a témavezető írásos nyilatkozatával szükséges. Amennyiben a pályázó hallgató még nem rendelkezik témavezetővel, akkor tanszékvezetői írásos nyilatkozata szükséges. Korábbi vagy párhuzamos támogatás esetén kérjük feltüntetni, hogy mire és mennyi támogatást kapott más forrásból a pályázó!
  • Csoportos pályázat NEM adható be!
  • Egy személy egy egyéni pályázatot adhat le a pályázási időszakban, de ez több, a pályázati kiírásnak megfelelő eseményre is vonatkozhat! Egy személy általi több pályázat esetén a Bizottság az utoljára leadott, legfrissebb pályázati anyagot veszi figyelembe, a korábbiakat elutasítja!
  • Benzinköltség visszatérítésére csak a megtett távolságot térképpel igazoló utazási terv, a gépjármű fogyasztását tartalmazó műszaki dokumentum és a benzinköltségről kiállított névre szóló eredeti számla másolata ellenében lehet pályázni (amennyiben a kifizetett összeget igazoló dokumentum több személyre szól, a hallgató tüntesse fel a rá eső részt). Kérünk továbbá hivatalos igazolást (témavezető, egyesület vezetője stb.) a gépjárműhasználat indokoltságáról.
  • Pályázható események:
  • tudományos konferencia
  • tavaszi/nyári/őszi/téli iskola
  • tanulmányi verseny, amelyen a pályázó aktívan vesz részt (ő maga versenyző)

Az alábbi költségekre lehet csak pályázni:

  • részvételi/regisztrációs díj, absztrakt leadási díj
  • szállásköltség (az esemény időtartamára)
  • utazási költség
  • A megítélhető összeg mértéke:

Személyenként a félévente kifizethető összeg nem lehet több, mint a hallgatói normatíva 100%-a (166660 Ft) és személyenként a pályázott összeg maximum 80%-ban támogatható. Amennyiben az igazolt, támogatandó tétel 80%-a meghaladja a 166660 forintot, abban az esetben a Bizottság 166660 forintban maximalizálja a támogatás mértékét.

Felhívjuk a pályázó hallgatók figyelmét, hogy az elnyerhető összegek mértékét a pályázási időszakban beérkező pályázatok határozzák meg! Amennyiben az ISZTK keretből adott jogcímen felhasználható összeget a kifizetés meghaladná, akkor a Kari Ösztöndíjbizottság olyan százalékos/sávos mértékben csökkenti a támogatást, hogy az a felhasználható kereten belül maradjon!

A pályázott összegeket kérjük minimum 100 Ft-os pontosságúra kerekíteni.

  • A pályázat eredménye:

Az elbírált pályázatok eredményéről a hallgatót a Neptunban, személyes üzenetben értesítjük.

A pályázat során megadott személyes adatok kezelésére, illetve feldolgozására a TTK KÖB tagjai, valamint az általuk megbízott személyek jogosultak. Ezen adatok kizárólag a leadott pályázat bírálata, illetve ehhez kapcsolódó feladatok ellátásához kerülnek felhasználásra. A személyes adatok kezelése és feldolgozása a hatályban lévő szabályzatoknak megfelelően zajlik. A személyes adatok kezelésével, védelmével kapcsolatban a pályázó a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulhat, illetve bírósági jogorvoslattal élhet.

  • További fontos információk a megfelelő dokumentumokról:

A TTK KÖB csak PDF, JPG és PNG formátumú elektronikus dokumentumokat fogad el, tehát pl. doc, docx vagy JPEG kiterjesztésű dokumentumok NEM fogadhatóak el.

Az aláírással és pecséttel érvényesítendő dokumentumok csak akkor fogadhatóak el, ha a hitelességet igazoló aláírás és pecsét szerepel a dokumentumon, és az elektronikus dokumentumon ez egyértelműen látszódik és olvasható. A többoldalas dokumentumok csak az összes oldal feltöltésével érvényesek.

A nem magyar nyelvű dokumentumoknál szükséges azok mellé a saját fordítás/magyar nyelvű tartalmi kivonat feltöltése (kivéve angol nyelvű dokumentumoknál)!

A feltöltött dokumentumok mérete egyenként nem haladhatja meg a 2 MB-ot.

Felhívjuk minden pályázó figyelmét, hogy a hamis adatközlés kari fegyelmi és/vagy büntetőjogi eljárás megindításával járhat!

Tekintettel a jelenlegi helyzetre, mindenkinek javasoljuk az előzetes tájékozódást, az utazási körülményekről, illetve az éppen érvényben lévő rektori utasításról!

Egyéb információkért, valamint a pályázatokkal kapcsolatos kérdésekkel írhattok az osztondij@ttkhok.elte.hu címre, illetve személyesen az Északi Hallgatói Irodában tájékozódhattok. *Beleértve azokat a nem TTK alapkaros osztatlan tanárképzésben résztvevő hallgatókat, akik egyik szakjukat a TTK-n végzik, amennyiben a kiírás többi részének megfelelő tevékenységet végeztek. Ezen hallgatók számára a csoportos pályázat továbbra is elfogadható.

A kiírás megnyitható PDF-ben.