PÁRHUZAMOS KÉPZÉS KOMPENZÁCIÓJA 2015/2016 ŐSZ

Kedves Hallgatótársaink,

az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíjbizottsága (Bizottság) az ELTE Hallgatói Követelményrendszer 96. § (6) bekezdés, 97. § és 107. § alapján 2015.10.06. napon pályázatot ír ki párhuzamos képzés kompenzációjának elnyerésére a 2015/2016-os tanév őszi félévére.

Pályázhatnak: párhuzamos képzés kompenzációjában részesülhet az a hallgató, aki az Egyetemen – akár ugyanazon a karon – egyszerre vesz résztlegalább két teljes idejű aktív korábbi rendszerű egyetemi és főiskolai képzés, alap-, mester- és osztatlan képzés, felsőoktatási szakképzés, felsőfokú szakképzés valamelyikében, melyből legalább egyiken költségtérítéses/önköltséges, feltéve, hogy megfelel az alábbi feltételek mindegyikének:

  • a) aktív hallgatói jogviszonyban egyik képzésén sem haladta meg a félévekben számolt képzési időt,
  • b) a költségtérítéses/önköltséges képzésén nem tanulmányi okból történő átsorolással vált költségtérítésessé/önköltségessé,
  • c) a költségtérítés/önköltség megfizetése alól nem kapott mentességet, vagy azt a kar vezetője nem mérsékelte,
  • d) a költségtérítés/önköltség befizetőjének az erről kiállított számla alapján a hallgató minősül.

Pályázat benyújtásának helye: Neptun → Ügyintézés menü → Kérvények menüpont
Pályázat benyújtásának határideje: 2015-11-02 08:00 – 2015-11-06 23:59.
Hiánypótlási időszak: 2015-11-07 00:00 – 2015-11-11 23:59

FIGYELEM!

A támogatási összeg meghatározása során a Bizottság figyelembe veszi a pályázó szociális helyzetét és előző féléves tanulmányi eredményét jelen kiírás mellékletében/eiben foglaltak szerint. Aki a 2015/2016-os tanév őszi félévében adott le rendszeres szociális ösztöndíj pályázatot, amelyben a jelen pályázati kiírásban figyelembe vett szociális kategóriákat megfelelően igazolta, annak az ELTE Hallgatói Önkormányzat weboldaláról letölthető nyilatkozat kitöltése és csatolása szükséges.

A pályázati kiírást és a pályázás további feltételeit IDE KATTINTVA olvashatjátok.